Pszichiátriai magánrendelés
Magánrendelés keretei között az alábbi pszichiátriai problémák kezelése történik:
- alvászavar, pánikbetegség, fóbia, depresszió, mániás depresszió, szorongásos zavar, alvás zavar, alkohol és egyéb függőségi problémák.
- egyéni életvezetési problémák, kapcsolati zavarok, krízishelyzetek, beilleszkedési problémák
Elérhetőség
Időpont egyeztetés: +36 30 243 1610 cím: 1051 Budapest, Arany János utca 34.A rendelés menete
A rendelésre telefonos előjegyzéssel kérhet időpontot.
A szolgáltatás igénybevétele orvosi vizitenként 20000 Ft
Online receptírás: 8000 Ft.
Anonimitás
Magánrendelés esetén sokszor igény az anonimitás. Ha Ön olyan gyógyszert szeretne felíratni amely OEP általi támogatásban részesül és ezt a támogatást igénybe kívánja venni, akkor szükség van TAJ kártyájának bemutatására. Ebben az esetekben a gyógyszer felírásához szükséges személyes adatokat és diagnózist az orvosnak kötelezően meg kell küldenie az OEP-részére. Amennyiben Ön ragaszkodik az anonimitáshoz, vagy nem rendelkezik érvényes TAJ számmal, akkor gyógyszer csak teljes árban írható fel
A pszichiátriai betegségek
Láthatatlan börtön
, így nevezte egy páciensünk azt a mentális állapotot mely lelkét és életét már egy éve fogságban tartotta.
A pszichiátriai betegségről leggyakrabban az őrület, elmebaj, téboly jut az emberek eszébe, holott erről szó sincsen. A pszichiátriai esetek elenyésző részét teszik ki a súlyos elmebetegségek. A leggyakoribb pszichiátriai betegségek a depresszív és szorongásos kórképek, alvászavarok és függőségi problémák, és az enyhébb-súlyosabb személyiségzavarok különböző formái.
Olyan embereket érintenek, akik úgy viselkednek és gondolkodnak, mint bárki más. Dolgoznak, családjuk van, saját magukat sem, és mások sem tartják őket őrültnek. Viszont szoronganak, rosszúl alszanak, üresnek és kimerültnek érik magukat, valami elveszett belőlük, ami korábban megvolt. Nem tudnak örülni úgy, mint régen, életük defenzív, kényszerek, függőségek tartják fogva. A láthatatlan börtön falai veszi őket körbe.
Nehéz eldönteni, mikor mondható el valakiről, hogy pszichiátriai beteg. . Előfordul, hogy betegnek érezzük magunkat és a környezet ezt nem fogadja el, hisztinek, nyafogásnak tartva panaszainkat. Máskor a környezetünk, család, kollégák, barátok azok, akik úgy látják, baj van velünk, és ezt mi nem fogadjuk el.
Bárki lehet feszült, ingerült, vagy szomorú, anélkül, hogy beteg lenne.
Talán ott húzható meg határ, hogy amíg mélypontjainkból ki tudunk mászni magunktól vagy mások segítségével, amíg félelmeinket elfogadható szinten uralni tudjuk és nem engedjük, hogy irányítsák életünket, egészségesek vagyunk. Vannak aki úgy érzik, hogy ezt a határt már átlépték. Életüket beszűkíti, meghatározza a félelem, a szorongás, vagy a depresszív hangulat. Tartós nem alvástól teljesítményük lecsökkent, irritáltak. Ha el is végzik a munkájukat otthon vagy a munkahelyen, ez az indokoltnál sokkal nagyobb energiát igényel, félelmeik miatt elkerülnek helyzeteket, ami családi életük vagy munkahelyi teljesítményük rovására megy.
A szorongásos és depresszív állapotoknak fokozatai vannak. Az enyhétől az olyan súlyosig, mikor kórházi kezelésre van szükség. Az esetek döntő részben azonban ambuláns kezelés elegendő.
Nem beszélünk betegségről, de mégis segítségre lehet szükségünk mikor kapcsolatainkban olyan problémák vannak jelen, melyek tartósan lehetetlenné teszik, hogy magánéleti vagy munkahelyi kapcsolatainkban harmonikusan élhessünk. Mikor egy számunkra meghatározó viszonyban mint pl. a párkapcsolatunkban, gyermekünkkel, szüleinkkel való kapcsolatban tartós feszültséget élünk meg, de változtatni nem tudunk rajta.
Lelki vagy biológiai háttér?
Alapvető kérdés nem csak a szakemberek, hanem az érintett, problémákkal küzdők számára is. Nem tehetek semmiről, mert ilyen vagyok, ilyennek születtem és kész? Géneknek, biológiai folyamatoknak vagyunk kiszolgáltatva? Vagy rajtam múlik, hogy ilyen vagyok? Ha felismerem a hibáimat, akkor megszűnnek a problémáim? Meg tudok változni?
A válasz összetett. Kétségtelen, hogy az érzelmi működés szabályozása, a gondolkodás hátterében bonyolult biológiai mechanizmusok állnak. A korszerű génetikai kutatások sorra mutatják ki a gének befolyását a karakterre, a hangulati működésre. Az egyszerűbb gerinces állatok viselkedése szinte teljes mértékben biológiailag meghatározott, minimális az a variabilitás, ami a külső körülményekhez köthető. Minél fejlettebb az idegrendszer, annál nagyobb a külső körülmények hatása az egyed viselkedésére, mentális állapotára. Az embernél bár pontos arányokat nehéz mondani, a külső körülmények befolyása igen nagy. A legújabb vizsgálatok egyfelől kiderítették, hogy genetikailag sok karakter vonás meghatározott, ugyanakkor azt is, hogy az emberi agy rendelkezik azzal a fantasztikus tulajdonsággal, az úgynevezett plaszticitással, hogy tartós külső ingerek olyan biokémiai és strukturális biológiai változásokat eredményeznek melyek hosszan fennállnak, érzelmi életünket, szociális viszonyulásainkat, kapcsolatainkat meghatározzák. A korai kapcsolatokban átélt sokszínű érzelmi állapotok, a gyermek és gondozója közötti kapcsolati minták mélyen beépülnek a személyiségünkbe, és mint egy láthatatlan erőként határozzák meg a karakter kialakulását, az emberi kapcsolataink jellegzetességeit. Azok az agyi struktúrák, amelyek a tudatosan felidézhető, gondolatokhoz köthető, szavakkal leírható memóriáért felelősek, 5 éves korban kezdenek éretté válni, ezért van az, hogy 5-7 éves kor előttről a legtöbb embernek csak néhány fényképszerű emléke van. Ugyanakkor az érzelmi memória születésünktől kezdve tökéletesen működik, így a helyzetek kiváltotta érzelmi válaszaink mélyen rögzülnek és könnyen mobilizálódnak anélkül, hogy tudatosan ezt észlelnénk. Ezek a nem tudatos érzelmi viszonyulások aztán meghatározzák döntéseinket, gondolkodásunk jellegzetességeit.
Az emberi faj alkalmazkodó képességének hátterében álló okok egyike, hogy a genetikai meghatározottság csak részben definiálja előre a személyiség alakulását, és van egy olyan kódolt változási potenciál, mely hatására az ingerek következtében egyrészt meglévő neuronális kapcsolatok szelekciója következik be, másrészt új neuronális kapcsolatok, „pályák” és más tartós biokémiai változások jönnek létre.
A pszichiátriai problémák kezelésére a fentiek értelmében két út létezik. Az egyik a gyógyszeres, a másik a pszichoterápiás kezelés.
A pszichiátria betegségek kezelése
Gyógyszer, vagy pszichoterápia?
Sokaknak van előítélete, félelme a pszichiátriai kezeléssel kapcsolatban. Elektrosokk, gumiszoba, kényszerzubbony, begyógyszerezett zombiként dülöngélő szerencsétlenek. Másik oldalról a dívány mögött ülő, soha meg nem szólaló hideg terapeuta képe az, ami a filmekből ismerős sokak számára.
A gyógyszeres pszichiátriai kezelés hosszú története során átütő változás csak az elmúlt 30 évben következett be. Korábban az erős nyugtatáson kívül semmilyen érdemi kezelés nem létezett, a súlyosabb esetekben a fizikai rögzítés, vagy a nagyon erős szerek által kémiai kényszerzubbonynak
nevezett lenyugtatást használták.
A gyógyszerek és a pszichoterápiás módszerek fejlődésével azonban a pszichiátriai kezelés teljesen megváltozott. A nyugtatás helyett a beteg aktivitásának fokozása a cél. Felismerték, hogy az erős nyugtatás nem feltétele a hatékony gyógyszeres kezelésnek, sőt mellékhatásnak tekinthető. A szorongást, félelmeket, fóbiákat, depressziót csak nyugtatóval kezelni ma már műhiba. A korszerű antidepresszívumok úgy képesek oldani ezeket a panaszokat, hogy a páciens aktivitása, teljesítőképessége javul. Olyan alvásjavító szerek jelentek meg, melyek nem okoznak másnap kábaságot, és az általuk kiváltott alvás jellege jobban hasonlít a természetes alváshoz. A gyógyszer-kutatások egyik fő vezérfonala a mellékhatások csökkentése lett, így utóbbi években sorra jelentek meg az újabb és újabb gyógyszer-generációk, melyeknél minimalizálták a korábbi gyógyszerekre jellemző erős mellékhatásokat.
A pszichoterápia is jelentős fejlődésen ment át az elmúlt évszázadban. A tudatos, tervezett pszichoterápiás beavatkozás Freud nevéhez köthető. Mint minden új felfedezésnek ennek is megvoltak a kezdeti túlzásai, melyeket az évtizedek alatt fokozatosan a háta mögött hagyott. Freud felismerése, hogy életünket csak részben irányítják tudatos döntéseink és létezik egy tudattalan tartomány, melyen olyan erők működnek amikre nincsen rálátásunk, forradalmi gondolat volt az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején. Az elmúlt száz évben a pszichoterápia is rengeteget változott, fejlődött. Freud az elfojtott szexualitást gondolta a tudatalatti fő mozgatóerejének, és terápiáinak is ezt állította a fókuszába. Bár a szexualitás fontosságát nem kérdőjelezik meg, ma a motivációk szélesebb skálájával foglalkozunk, és az ösztönök mellett a személyiség strukturális felépítése, működési módjai kerültek a fókuszba.
A pszichoterápiának van egy szűkebb és egy szélesebb értelmezése. Tágabban értelmezve minden beszélgetés ami akár csak pillanatnyilag megnyugtatja a beteget pszichoterápiának vehető. Aktuális feszültség levezetésére, megnyugtatásra ez elegendő lehet, de a szükséges tartós változást nem hozza meg. Szűkebb értelemben véve a pszichoterápia egy strukturált rendszer, megfogalmazott célokkal, a változás érdekében tudatos technikákat alkalmazva. Célja tartós változás elérése egy, a pácienssel együtt történő kitartó közös munka révén. A páciens meghallgatása, pillanatnyi ventilálás, a feszültség levezetése, néhány jó tanácsa adása, megnyugtatása ebből a szempontból nem nevezhető pszichoterápiának.
Laikusok számára zavaró lehet a pszichoterápiás módszerek sokfélesége. Freud óta számtalan pszichoterápiás iskola alakult, más és más szemlélettel, módszerrel.
Az alábbiakban pár szóban ismertetjük a legelterjedtebb pszichoterápiás módszereket.
- pszichoanalitikus terápia: viselkedésünket, érzelmi állapotainknak, motivációinkat meghatározó tudaton kívüli tényezőknek, a tudatalattinak nevezett erőket helyezi a terápia fókuszába
- kognitív terápia: gondolkodásunkban jelenlévő sablonokat, gondolkodási mintákat veszi célba. (pl.: jaj már csak fél üveg borom van- de jó, még van fél üveg borom stb.) Ezek szisztematikus feltérképezésével és átalakításával foglalkozik. Jóval kevesebb hangsúlyt helyez az érzelmi motivációkra, és tudatalatti tartalmakra
- Viselkedés terápiák: bizonyos pszichiátriai betegségek (pl. kényszerek, fóbiák) kezelésére alkalmazzák.
- Módosult tudatállapot terápiák: autogén tréning, hipnózis, imagináció. Szimbólumokkal, képekkel, emlékekkel dolgozó módszerek, melyeket speciális, un.
módosult tudatállapotban
végeznek. - Csoport terápiák: általában zárt csoportban, 1-2 évig tartó terápiák. Legismertebb a pszichodráma, melyben a csoporttagok dramatikus eszközökkel a saját életük problémáit jelenítik meg, és keresnek új érzelmi és viselkedésbeli megoldásokat.
- Család és párterápiák: kapcsolati problémák kezelésének hatékony módja
Melyik kezelést válasszam vagy fogadjam el? Ez a kérdés gyakran foglalkoztatja a problémáik miatt pszichiátriai kezelést keresőket. A pszichoterápiát próbáljam meg, vagy gyógyszert szedjek?
A valóságban a kettő nem zárja ki egymást. A gyógyszeres kezelés gyakran a tünetek enyhítését szolgálhatja, míg a pszichoterápia a változásra ad esélyt, hogy önmagunkban olyan változás induljon el, mely a tüneteket tartósan megszüntetik. Bizonyos pszichiátriai betegségek mint pl. a mániás-depresszív betegség, a súlyos depresszív állapotok, súlyos kényszerek, pszichotikus állapotok esetében legtöbbször elengedhetetlen, és feltétlenül javasoljuk a gyógyszeres kezelést. Számtalan más esetben a páciens dönti el, hogy a saját esetében mit választ. Mondjuk az igen gyakori pánik betegségnél általános tendencia, hogy gyógyszerrel a beteg panaszait gyorsan és jelentősen csökkenteni lehet, de annak elhagyása után a személyiség változásának hiányában, a tünetek ismét fellángolhatnak.
Ismerni kell mind két módszernek az előnyeit, és hátrányait, várható következményeit.
A gyógyszeres kezelés a páciensek számára egyszerűbbnek tűnik, kevesebb áldozatot kíván. Hatása általában lényegesen gyorsabb, sokszor egy-két hét alatt jelentős javulást eredményez. Mivel ritkább orvos beteg találkozást igényel - a beállított, jó állapotú beteg havonta találkozik orvosával - magánrendelés esetén a költségek is alacsonyabbak. A páciens a hagyományos beteg szerepet követi, saját felelőssége a gyógyulásban kisebb, az orvos, a gyógyszer végzi el a gyógyítást, ő inkább passzív részese a folyamatnak. A pszichoterápiás kezelés sokkal nagyobb bevonódást igényel. Itt egyáltalán nem elég, ha a páciens mintegy átadja magát
az orvosnak, hogy az végezze el rajta a szükséges gyógyító beavatkozást. A sikeres pszichoterápia komoly elköteleződést, motivációt és mentális munkát kíván meg a pácienstől. Továbbá el kell fogadnia, hogy a gyógyulás folyamata lassabb, hosszabb időt vehet igénybe. A pszichoterápiás kezelésnél, hogy a tünetekben és a személyiségben változások történjenek a terápia gyakorisága fontos tényező, így ez mind időben, mind anyagilag, mind személyes bevonódás tekintetében nagyobb áldozatot kíván.
Pszichiátriai diagnózisok
Évtizedeken át teljes kuszaság uralkodott ezen a területen. Ahány pszichiáter annyi diagnózis jellemezte a helyzetet. Minden jelentősebb iskola saját diagnosztikus rendszereket alkotott, különböző szempontok alapján. A diagnosztikus kritériumok elmosottak voltak és nem lehetett összehasonlítani őket. Az sem volt sokszor világos, ki mit ért egy fogalom alatt.
Az egyik alapvető probléma az volt, hogy a tüneteket és a betegség okait egyszerre vonták be a diagnózisalkotásba. Tehát ha a betegség okait másképpen látták, már más volt a diagnózis is. Állandó vitára adott lehetőséget, hogy a betegség mögött mennyiben állnak biológiai problémák, illetve mennyiben pszichogén eredetűek.
A mai diagnosztikai rendszerek új megközelítést alkalmaznak. Amellett, hogy széleskörű kutatásokon és nemzetközi konszenzuson alapulnak, a diagnózis felállításánál nem veszik figyelembe a betegségek kiváltó okait, hanem csak a tüneteket vizsgálják. Vagyis mondjuk pánik zavar esetében a pánik tüneteit sorolják fel és ezzel kapcsolatban határozzák meg a kritériumokat, nem veszik figyelembe, mi váltja ki a pánikrohamot. Ennek eldöntését az orvosra bízzák. Így elérhetővé vált, hogy a különböző iskolák között a diagnózisok terén egységes álláspont jöjjön létre. Vagyis hasonlóan pániknak diagnosztizálja a tünetet mondjuk egy német pszichoterápiás beállítottságú orvos, és egy amerikai biológiai szemléletet valló orvos.
A két elfogadott nemzetközi diagnosztikai rendszer, melyek jobbára egymást lefedik:
- DSM IV ( Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders )
- ICD 10 Magyarországon ezt használjuk BNO 10 néven
Mind a két rendszer hasonló módon működik. Minden betegség csoportnál felsorolja a tüneteket, és meghatározza, hogy ezek közül mennyinek kell meglennie, hogy a diagnózis kimondható legyen. Továbbá sok diagnózishoz időhatárt is megszab, mennyi ideig kell fennállniuk a tüneteknek.
A világhálón a különböző betegségek diagnosztikai kritériumai megtalálhatóak, azonban mindenkit óvnánk az öndiagnosztizálástól! Laikusként a diagnosztizálás gyakorlatilag lehetetlen, a pszichiátriai diagnózisalkotás nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel. Hasonló tünetekkel egészen különböző betegségek is együtt járnak, és komoly tapasztalat nélkül nehéz különbséget tenni a látszólag hasonló, mégis lényegileg különböző tünetek között. A diagnosztizálást feltétlenül jól felkészült szakemberre bízzuk!
Depresszió
A hangulati élet tartós zavara. Mindenkinek lehetnek rossz napjai, ami eltarthat akár néhány hétig is. Fontos, hogy ilyenkor többnyire tudatában vagyunk annak, hogy melyek azok az okok amik ezt az állapotot fenntartják és az is, hogy a depresszív tünetek belátható időn belül enyhülnek.
A mai diagnosztikus rendszerek a korábbi kusza és szerteágazó egymásnak ellentmondó diagnózisokat egyszerűsítették, csak a tüneteket osztályozzák és azt nem nézik, hogy mi áll a depresszió hátterében. A diagnózisnak nem feltétele, hogy található e mögötte kiváltó pszichés trauma vagy sem. Korábban a diagnózisalkotásban még megkülönböztettek úgynevezett endogén (biológiai) és pszichogén depressziót. A diagnózis szempontjából ez mindegy, a depresszió megállapítását követően a háttér megítélését, és terápiás konzekvenciáját az orvosra bízzák. Tehát amennyiben a depresszív tünetek időben tartósan fennállnak és olyan súlyúak, hogy komolyan befolyásolja az illető életét akkor depresszió betegségről beszélünk akkor is, ha valakinek úgy vannak meg a tünetei, hogy hangulati állapota nem köthető kiváltó okhoz. De depresszió az is, ha valakinek olyan jól megfogható okok húzódnak meg a hátérben, melyek egyértelmű összefüggésbe hozhatóak a hangulat zavarral.
A depresszió tünetei annyira sokfélék, hogy ezerarcú betegségről beszélhetünk.
- Leggyakoribb tünet a
hangulati élet tartós nyomottsága, lehangoltság, rosszkedv. A hangulati élettel jár a gondolatok jellemzően depresszív jellege, kilátástalanság érzés, önvádlások, a jövő kilátástalanságának érzése, a problémák felnagyítódnak, megoldhatatlannak tűnnek. - Legtöbb esetben jellemző az
inaktivitás, a betegeknek nincsen energiájuk semmit tenni, nem vagy nehezen tudnak dolgozni, nincsen türelmük olvasni, tv-t nézni, többnyire fekszenek, nem érdekli őket semmi. Ritkább esetben, ha a szorongás nagyon erős akkor a passzivitást áttörve agitált nyugtalan állapot jelentkezik. - A
szorongás szintén velejárója lehet a depresszív hangulatnak. Gyakran olyan erős, hogy uralja a tüneti képet, a beteg annyira szenved tőle, hogy hangulati nyomottságát szinte nem is érzékeli. A szorongásos panaszok gyakran járnak türelmetlenséggel, indulatos viselkedéssel, meggondolatlan indulat vezérelt cselekedetekkel. - A depresszió egyik megjelenési formája a
kiüresedés állapota. Ilyenkor az üresség érzése dominál, az érzések mintha eltűntek volna a betegből. Szorongás sem jelentkezik feltétlenül, inkább egy meghatározhatatlan feszültség, és a kínzó érzelmi és gondolati üresség dominál. Larvált depresszióról beszélünk, mikor a beteget testi tünetek foglalkoztatják, fájdalmak, kellemetlen szomatikus panaszok. A beteg tudatát ezek a panaszok töltik ki, miközben a háttérben depresszív tünetek húzódnak meg. Az ilyen betegek számtalan szomatikus kivizsgáláson mennek át, melyek nem igazolják a szubjektíven megélt tünetek súlyosságát.
A depresszív tüneteket elhelyezhetjük egy
A depresszív
Depressziós betegnek hiába mondják, hogy szedd össze magadat, pihenjél, kapcsolódj ki a hétvégén. Hiába szerveznek neki jó programokat vagy veszik körül olyan emberek akik szeretik, mégsem oldódik a szorongás, a tehetetlenség, az erőtlenség. Ezért társul gyakran még bűntudat vagy düh a depresszió mellé. Magát vádolja, mert nem képes rendbe jönni, és dühös a környezetére, mert az nem érti meg az állapotát.
A depresszió lefolyása
A depresszív tünetek hossza változó, jellemzően azonban a legrövidebb esetekben is hetekig fennáll. Kezelés nélkül előfordulnak azonban hónapokig, sőt évekig tartó depresszív állapotok.
Különböző lefolyású depresszív képek léteznek.
- Lehet
epizodikus , mikor valakinek az életében egy - két alkalommal jelentkezik a betegség, majd éveken át, vagy esetleg soha többé nem fordul elő. - Gyakori a
ciklikus lefolyás, mikor a tünetek ciklikusan visszatérnek, mondjuk minden ősszel vagy télen. Persze nem szükséges szabályosságnak lenni a periódusok között, rendszertelenül, de ismétlődően visszatérnek a tünetek hetekre, vagy több hónapra akár. - A ciklikusan visszatérő depresszió jellegzetes formája az úgynevezett
bipoláris zavar. Ilyenkor a hangulati élet másik zavara a „kóros felhangoltság” is jelentkezik. Ebben az esetben a depresszív állapotot követően egy felhangolt időszak következik. A felhangoltság intenzitása változó, az enyhétől, a nagyon súlyosig. Enyhe esetben, amit hypomaniának nevezünk a hangulat emelkedett, az illető tele van energiával, a munkáját hatalmas erőbedobással könnyedén végzi, teljesítménye nő, hangulata feldobott. Az enyhe hypománia egy kellemes állapot, azonban könnyen válthat át egy olyan felfokozott hangulati állapotba, amit már kórosnak nevezhetünk. Jellemzően a beteg ilyenkor nem érzi magát betegnek, fel van pörögve, kissé vagy akár erősen kritikátlan, nem alszik, hiperaktív. Nincsen tekintettel másokra, sokszor akár agresszív is lehet. Leginkább a környezete szenved tőle ilyenkor, maga nem érzékeli aktivitásának túlzott voltát. Ez az állapot elérheti azt a szintet amit „mániás állapotnak” nevezünk. Ilyenkor a felgyorsultság, aktivitás már kuszaságba megy át, követhetetlen gondolkodás, célszerűtlen, sokszor káros aktivitással. Rengeteget beszélnek, beszédük témájában ugráló, fellazult asszociációkkal. Telefonálnak, szerveznek, de mivel kritikai érzékük lecsökken, komolykárokat okozhatnak maguknak, a családnak azzal, hogy olyan megfontolatlan sokszor irreális üzleteket kötnek, ami katasztrófával végződik.
Azok az esetek, mikor egy napon belül vannak valakinek nagy kilengéssel éles hangulati váltásai, azonban többnyire nem a bipoláris zavarok közé tartozik.
Kezelés
- A gyógyszeres kezelés gerincét az
antidepresszívumok Viszonylag új gyógyszercsoport, három évtizede használjuk őket. Az elmúlt tíz évben különböző hatásmechanizmusú új antidepresszívumok generációi jelentek meg egymástól kissé eltérő hatásprofillal. A korábbi antidepresszívumok erős mellékhatások miatt fokozatosan kiszorultak a használatból. Hatásuk általában 10-14 nap után jelentkezik, a megfelelő dózis elérését követően. Igen hatékony gyógyszercsoport, az esetek döntő részében jelentősen enyhíti, vagy meg is szünteti a depresszív tüneteket. Hatásukat leggyakrabban úgy érik el, hogy az agyban található, a hangulati életben is jelentős szerepet játszó kémiai anyagok mint a noradrenalin, szerotonin, dopamin hatását erősítik fel. Más molekulák mellett ezek az felelős a hangulati élet szabályozásáért, és működésük depresszív állapotokban bizonyítottan megváltozik. - A depresszív állapotokban jelentkező szorongás oldására
szorongásoldó gyógyszerek adására is sor kerülhet. Ezen szerek a használatánál mindig figyelembe kell venni a hozzászokás veszélyét, így szedésüket szigorú időkeretek közé kell szorítani. - Speciális csoport az úgynevezett
hangulatstabilizátorok , vagyfázisprofilaktikumok Ezek a gyógyszerek a hangulati élet ingadozását védik ki, tehát már egyensúlyba került hangulati fekvés mellett csökkentik a depresszív vagy mániás állapotba történő átcsapás veszélyét. Olyanoknak lehet szükség a szedésükre, akiknél a szélsőséges hangulati ingadozás jellegzetesen megtalálható. - Komolyabb depresszív tünetek mellett mindig javasoljuk a gyógyszeres kezelést a gyors kimozdulás érdekében. Hosszabb távon fontos lehet valamely pszichoterápiás módszer alkalmazása. A depresszióra vagy mániás állapotra hajlamos embereket gyakran jellegzetes személyiség és gondolkodás jegyek jellemzik, melyeken pszichoterápiás kezelés változtathat. Gyakran van szükség pár- vagy családterápiás vezetésre a depresszió mögött meghúzódó okok feltárására és megváltoztatására.
Pánikbetegség
Szorongásos kórképek
Hevesen és látszólag előzmények nélkül kialakuló szorongásos betegség, melynek központjában intenzív, és szerteágazó testi tünetek állnak. A pánikrohamot átélő beteg váratlanul kialakuló ijesztő testi tüneteket él át intenzív félelemmel.
A leggyakoribb tünetek, melyekből jelentkezhet egy vagy több is egyszerre:
- Halálfélelem, kontrollvesztéstől való félelem, megőrüléstől való félelem
- Mellkasi tünetek: heves szívdobogás, fulladás érzés, mellkasi nyomás
- Feji tünetek: szédülés szerű érzés, látászavar, gondolatok
- Hasi tünetek : vizelési vagy székelési inger, gyakori hasmenés vagy vizelés
Ezek mellé jelentkezhetnek test szerte - jellemzően a végtagokban - zsibbadások, furcsa feszülés érzések, forróság vagy hideg érzések.
Pszichés tünetek: gondolkodás szétesésének élménye, kontrollvesztéstől, megőrüléstől való félelem, a személyiség- vagy én élmény elvesztésének élménye.
A pánikrohamot átélő személy mindig a testi tüneteit tekinti elsődlegesnek, és a kialakuló halálfélelmet és szorongást, a testi tünetektől való érthető félelemként azonosítja, pedig valójában a pánikroham lényege maga a külső ok nélkül kialakuló erős félelem érzés , melyet a fenti testi tünetek kísérnek.
Története
A 90-es években még a pánikbetegség létezése mint önálló tünet-együttes is kérdés volt, de az elmúlt két évtized kutatásainak és a kezelési tapasztalatoknak köszönhetően ma már önálló betegségként tekintünk rá. Korábban szívneurózis, vegetatív neurózis, vagy egyszerűen hisztéria diagnózisát kapta a panaszaival orvoshoz forduló beteg ha felismerték, hogy súlyosnak tűnő fizikai panaszai mögött, azt magyarázó és kimutatható testi elváltozás nincsen. Elfogadottá vált, hogy a pánik szindróma gyakran súlyos, az életvitelt és életminőséget alapvetően negatívan befolyásoló betegség.
Az elmúlt években a szakmai folyóiratokban, tévében, újságokban és más médiában kiemelten sokat foglalkoztak ennek a betegségnek a tüneteivel, felismerésével és ezeknek hatására a háziorvosok, belgyógyászok de maguk a betegek is megismerték a betegség jellegzetességeit, és a pszichiátriai ellátásban egyre nagyobb számban jelentkeztek.
Tünetek
A betegség legjellemzőbb tünetei (cardiális pánik) a hirtelen, robbanásszerűen kialakuló izgalmi állapot mely erős szorongással, gyakran halálfélelemmel, heves szívdobogással, fulladással, ájulásérzéssel, szédüléssel, hirtelen elgyengüléssel, végtag- és szájzsibbadással, kontrollvesztéstől, esetleg a megőrüléstől való félelemmel jár. A rohamot átélők úgy érzik, hogy halálos veszélyben vannak, legtöbben szívinfarktustól, agyvérzéstől, vagy a tudati kontrol elvesztésétől, megőrüléstől, ájulástól félnek.
Ez a félelem a magja a betegség krónikussá válásának és ez az, ami irracionalitásánál fogva a környezetben értetlenkedést, elutasítást válthat ki. A betegek számára sokszor érthetetlen, hogy a roham nem csak stressz helyzetben, hanem gyakran teljes nyugalomban jelentkezik pl. lefekvéskor, alvás közben, reggel ébredés után, otthon főzés, tv-nézés, vagy autóvezetés közben. De a rohamok jelentkezhetek tömegben, közlekedési eszközön, munkahelyen, sorban állás közben is.
Gyakran előforduló tünet még önmagában az erős, szédülés szerű bizonytalanság érzés, úgy érzik mintha nem tudnának egyenesen járni, kapaszkodniuk kell, bármikor eleshetnek.
Ritkább esetben (hasi pánik) heves hasi panaszok képében hányással, hasmenéssel járva, vagy migrénszerű fejfájás, hányás formájában jelentkezik a szorongásos roham.
Maga a pánikroham nem kóros, sőt fontos és szükséges komplex pszicho-fiziológiai reakció, ami biológiailag pontosan meghatározott és kötött programot követ. Tulajdonképpen egy mentő egység állandó jelenléte a saját agyunkban, ami mindig készen áll arra, hogy veszély esetén segítsen elhárítani a bajt. Feladata, hogy a testet maximális készenlétbe hozza a hirtelen és nagy erejű izommunkához a harcra vagy menekülésre. Hirtelen felviszi a pulzust és a légzésszámot, hogy az izmokat ellássa a szükséges tápanyagokkal és oxigénnel, a felbukkanó veszély elhárításához.
Lényegében a valódi nagy ijedtséggel azonos. Mikor valakit a sötétben megijesztenek vagy éppen elkerül egy váratlan balesetet vezetés közben, akkor egy „pánikrohamot” kap, ami egy rövid időre heves szívdobogással, ájulás érzettel, beszűkült tudattal stb. jár együtt. Ijedtség és a pánikroham közötti különbség, hogy az ijedtség esetében az átélt pszicho-fiziológiás élmények a tudatunkban direkt módon összeköthetők egy konkrét élménnyel, értjük, tudjuk az okát, tudjuk mihez kötni, mi váltotta ki, míg a pánikbetegség esetén ezek a testi reakciók külső kiváltó ok nélkül lépnek fel. Ezért alakul ki a másodlagos félelem attól, hogy nem értem mi ez az egész, mi is történik most velem, meg fogok halni?
Felmérések kimutatták, hogy a sürgősségi osztályokra mellkasi panaszokkal érkezőknél 20-25%-os arányban diagnosztizálható a betegség. A háziorvosi ellátásra is jelentős terhet rónak. Ezzel kapcsolatban feltétlenül szót kell említeni a betegnek az egészségügyi rendszerhez való viszonyáról. A betegek a rendeléseken jól körülírható, heves testi tünetekkel jelentkeznek, melyek leggyakrabban a szívinfarktussal vagy agyvérzéssel asszociálódnak és azonnali segítséget követelnek. Ügyeletet, mentőt hívnak, és mivel a tünetek alapján azonnal nem dönthető el a diagnózis, gyakran sürgősségi osztályra kerülnek rövid időre. Az ismételt rohamok alkalmával ez újra és újra megtörténik, gyakran heti több alkalommal. A háziorvost is ismételten felkeresik mellkasi panaszaikra hivatkozva. Az orvos beutalja kivizsgálásra, melynek az eredménye negatív. A beteg az ismétlődő rosszullétek miatt ismét orvoshoz fordul, újabb kivizsgálás történik, mely újra negatív. Ha a rohamok tartósan jelentkeznek, akkor a beteg a korábbi negatív leletek ellenére újra és újra felkeresi a háziorvosát vagy kardiológusát, ismételten ügyeletet vagy mentőt hív magához. Úgy érzi, nem veszik komolyan, nem vizsgálják ki megfelelően, az nem lehet, hogy benne ilyen erős testi tünetek zajlanak, és nem találják az okát. A háziorvos attól függően, hogyan tudja kezelni a beteg ismételt sürgető kérését, újabb és újabb labor vizsgálatot, EKG-t, képalkotó vizsgálatokat stb. rendel el. A betegeink egy része mikor hozzánk kerül már többszörös teljes és részletes kivizsgálásokon van túl, gyakran különböző egészségcentrumokban.
Fontos megemlíteni, hogy a pánik zavar természetesen nem zárja ki valódi kardiális betegség meglétét, ahogy definitív kardiális probléma sem zárja ki a pánikbetegséget.
A pánikbetegség tüneteinek három összetevője van
- Az első maga a pánikroham. A roham alatt átélt testi élmények mint pl. a szédülés, ájulás érzés, szívdobogás stb., és a szorongásos tünetek összeadódnak.
A roham közben átélt szorongásnak is két összetevője van. Egyfelől a primer szorongásból ami maga a roham magját alkotó szorongás, másrészt a beteg a pánikroham alatt átélt ismeretlen ijesztő élményektől megijed mely ijedtség a halálfélelemig fokozódhat, ezzel másodlagosan tovább erősítve a szorongást. Ezt hívhatjuk reaktív szorongásnak. Általában ez a második összetevő az intenzívebb, vagyis a roham közben az ijedtség és másodlagos halálfélelem erősebb, mint maga a pánikroham primer szorongása. Mikor a roham elkezdődik, legtöbbször annyira megijednek tőle, hogy maga a rohamtól való ijedtség, (halál)félelem intenzitása erősebb lesz, mint a primer szorongás.
A pánikroham időtartalma 5-15 perc közé esik, ezt követően megszűnik. Azonban előfordulnak hosszabb, akár több órán át fennmaradó rosszullétek, ilyenkor a rohamokat általában a roham közben jelentkező másodlagos szorongás, vagyis a roham közben átéltektől való intenzív félelem nyújtja el. - A rohamok után tartós szorongás marad fenn melynek tárgya egy esetleges újabb roham bekövetkeztétől való félelem, ezt nevezzük anticipátoros szorongásnak. Az anticipátoros szorongás lényege, hogy folyamatosan az a félelem tölti ki a tudatot, hogy a roham bármikor váratlanul ismét bekövetkezhet. Ez a szorongás a társuló gondolatokkal együtt mindig jelen van, elvonja a figyelmet, a beteg nem képes feladataira maradéktalanul koncentrálni vagy ellazulni és átadni magát az eseményeknek akkor sem, ha azok kellemesek. Az újabb rohamtól való félelem olyan erős és elhúzódó lehet, hogy jelentősége túlnő magán a rohamon, hiszen ez a félelem hónapokon, éveken át szinte mindig ott lehet a pánikbeteg tudatában. Intenzitása általában független a rohamok számától és a környezet számára gyakran az irracionalitásba hajlik, hiszen találkozunk olyan betegekkel, akinek több éve volt egy vagy esetleg néhány rohama, mégis életét attól kezdve éveken át az anticipátoros szorongás és az elkerülő viselkedés határozza meg.
A pánikbeteg folyamatosan figyeli magát, jeleket keres, hogy van, mennyire stabil, számíthat egy újabb rosszullétre. Milyen a pulzusa, az emésztése, kialudta e magát, milyen a hangulata. Továbbá állandóan monitorozza a jövő eseményeit, melyik mekkora potenciális veszélyt jelent egy újabb rosszullétre. - A harmadik összetevő az elkerülő viselkedés, amit súlyosabb és rögzült esetekben fóbiának nevezünk. A beteg kerüli azokat a helyzeteket, ahol a roham előfordult, vagy szerinte előfordulhat, illetve egyáltalán az erősebb ingereket, feszültségséget kiváltó szituációkat. Kerüli a nagyobb társaságokat, nehezebben kommunikál, munkahelyen kerüli a stresszes helyzeteket, utazásokat, közlekedést, defenzív viselkedést, életvitelt folytat.
Leggyakrabban előforduló elkerülő viselkedésformák: agora fóbia, utazási fóbia, szociális fóbia
Az agora fóbia esetén elkerülő viselkedés a közlekedéssel illetve nyilvános nagy terekben pl. üzletek való tartózkodással kapcsolatos. A beteg ilyenkor szédül, járása elbizonytalanodik (pl. mintha vattán lépkedne), úgy érzi képtelen egyenesen menni, bármikor eleshet. Ezek mellé társulnak az alaptünetek: szívdobogás, fulladás, ájulás, kontrollvesztés érzése. Rendkívül feszültté válik utcákon, üzletekben, súlyosabb esetben csak kísérővel hagyja el lakását, mert retteg a roham ismétlődésétől.
Az utazási fóbia esetén a közlekedési eszközökön való tartózkodás vált ki erős szorongást. Ennek háttere leggyakrabban a bezártságtól való félelem, hogy nem tudja kontrollálni a zárt térből való azonnali kiszabadulást, vagyis, hogy le tud e szállni a járműről azonnal ha rosszul lesz, nem fog-e elájulni mások előtt. A zárt tértől való félelem vonatkozik mozira, színházra, illetve minden olyan helyzetre, ahol nehezített a kimenekülés lehetősége, ha a rosszullét kialakulna.
A fenti két formában a munkába menetel gyakran nehezül, vagy súlyosabb formában a pánikbeteg inkább otthon marad. Fokozatosan a család szerkezete is átalakul, hasonlóan mint egy súlyos szomatikus krónikus beteg családjában: a családtagok élete is betegség köré szerveződik, a beteget folyamatosan kímélni, kísérgetni kell.
A szociális fóbia esetében más emberek előtt való megnyilatkozás, pontosabban az az érzés, hogy mások figyelme ráirányul, vált ki erős szorongást. A munkahelyen az értekezleteket, előadásokat nyilvános megbeszéléseket igyekszik elkerülni. Nem vállal be feladatokat, mert fél, hogy a pszichés terhelés következtében a roham ismét jelentkezhet. Kerüli a szociális helyzeteket, összejöveteleket, idegenekkel való érintkezést, kapcsolatait leszűkíti a közvetlen hozzátartozókra, közeli, már jól ismert barátokra. Ezek az elkerülő viselkedések a karrierre, a munkában való előmenetelre, tanulmányokra, szociális kapcsolatokra vannak negatív hatással.
A fentiekből érthetővé válik, hogy a pánikbetegséget súlyosabb esetekben az életminőséget jelentősen rontó betegségek közé sorolhatjuk.
A pánikbetegség háttere
Mint a legtöbb pszichiátriai probléma hátterében, a pánikbetegség esetében is biológiai (genetikai) és pszichés komponensek együttese áll.
Biológiai háttér: Korábban számtalan iker és családvizsgálat, ma már korszerűbb genetikai vizsgálatok igazolták, hogy a szorongást kiváltó helyzetekre való érzékenység, amit nevezhetünk stressz érzékenységnek, családi halmozódást mutat, melynek több összetevőből álló genetikai háttere van. Többek között a szerotonin regulációt szabályzó gének között találhatók olyan variánsok, melyek megléte esetén a szorongást kiváltó helyzetekre elérő szorongás válasz adódik. A szerotonin nevű anyag egy több funkciót is ellátó molekula az agyban, felelős többek között az éhség-jólakottság, a szexualitás, az alvás-ébrenlét ciklus szabályozásában, és jelentős szerepet játszik a jóhangulat-szorongás regulációjában. Vizsgálatok kimutatták, hogy szorongásos-depresszív kórképek esetében -és ide tartozik a pánikbetegség is- az agyi szerotonin reguláció eltér azokétól, akik kevésbé hajlamosak a szorongásra. A különbség úgy foglalható össze, hogy egy bonyolult sok lépcsős folyamat végén csökkent szerotonin válasz érkezik stresszhelyzetre.
Pszichés háttér: Természetes kérdés, hogy a biológiai háttéren kívül mennyiben a múlt, a gyermekkor történései, vagy mennyiben a jelen problémái azok, amik a szorongásos panaszok lelki hátterében állnak.
Mint feljebb szerepel, egyértelműen kimutatható a genetikai háttér a szorongásra való hajlam tekintetében, azonban ez önmagában nem ad teljes körű magyarázatot. Az emberi agy olyan összetett és komplex rendszer melynek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nem csak a génekben előre megírt kód alapján fejlődik, hanem az egyént érő külső hatások, érzelmek, szociális kapcsolatok neuronális, kémiai szinten is tartós változásokat idéznek elő, vagyis az érzelmi élmények „biológiai” szinten is rögzülnek. Ezek alapján az aktuális szorongásos tüntetek mögött az esetleges biológiai hajlamon túl majdnem mindig feltárható lelki háttér.
A pszichés összetevők esetében nem kell konkrét, aktuális, jól definiálható, közvetlenül a pánikrohamot megelőző időben történt pszichés traumát keresni, inkább találunk elhúzódó krónikus stressz faktorokat, mint amilyen a stresszel járó munkahely, rossz családi kapcsolatok, elhúzódó egzisztenciális bizonytalanság, súlyos betegség stb, vagyis olyan tényezőket melyek hónapokon, esetleg éveken át folyamatos érzelmi nyomást jelentettek.
Pánikbetegség kezelése
A tünetek megszüntetése, enyhítése elérhető gyógyszerek, illetve pszichoterápia alkalmazásával. Általánosságban elmondható, hogy az esetek nagy részében a gyógyszeres kezelés gyorsan (általában 2-3 hét) és hatékonyan szünteti meg a tüneteket.
Pszichoterápiás kezelésről elmondható, hogy a gyógyszeres kezeléssel összevetve sokkal hosszabb, általában hónapokban mérhető, mire a tünetek enyhülnek. Ugyanakkor a csak gyógyszeres kezelések esetében annak elhagyása után jellemzően több-kevesebb idő után ismét előjönnek a tünetek. Amennyiben pszichoterápiás beavatkozás nem történik, a betegség gyakran krónikussá válik: gyógyszer mellett javulnak, annak elhagyását követően ismét romlanak a tünetek, ami miatt újra gyógyszert kell szedni. A pánikbetegek jelentős része ismétlődő, krónikus gyógyszerfogyasztó lesz.
Pszichoterápia: - edukáció, ami a betegség ismeretét, és a roham idején való tennivalókat jelenti
- a betegséggel, a testi élményekkel, a feltételezett veszélyekkel kapcsolatos gondolkodási sémák megváltoztatása
- a betegség hátterében álló érzelmi problémák feltárása
Döntő a kezelés sikerében, hogy a beteget megtanítsuk, hogyan értékelje a rohamot. Ha sikerül a rohamról levenni a katasztrófa jelet, a roham intenzitása is jelentősen csökken.
A roham intenzitását maga a pánikroham közvetlen tünetei, másrészt az ezzel szinte egyidejűleg azonnal megjelenő halálfélelem és rettegés által generált szorongásos tünetek együttesen adják. Ha a beteg elfogadja, hogy ez egy szorongásos roham, amiben nem fog meghalni és ezáltal a másodlagos szorongásos tünetek csökkenek, akkor a roham lefolyása 5-10 percig tart, és intenzitása is jelentősen csökken. A roham lezajlása egy szabályozott biológiai folyamatot követ, melyet ha már elkezdődött, direkt módon megállítani nem lehet, ki kell várni azt a néhány percetmíg a „vihar átvonul”.
A tapasztalt
pánikbeteg tudja, hogy tünetei most néhány percig fennállnak majd, de mivel nem ijed meg tőle, ezek enyhék lesznek és néhány perc alatt elmúlnak. Ugyanaz a folyamat játszódik le, mint mikor nagyon megijedünk valamitől, és bár realizáljuk egy pillanat alatt, hogy mégsincsen veszély, mégis az izgalom és ijedség tüneteit még percekig érezzük a testünkben szédülés, elgyengülés, szívdobogás formájában. Mivel itt tudjuk azonosítani az ijedtség forrását, nem alakul ki a másodlagos szorongás, mint pánikroham esetén, ahol nem tudunk a tünetekhez kapcsolni kiváltó okot, ezért a másodlagos szorongás miatt lesznek olyan hevesek és tartósak a vegetatív tünetek.
Nyugtatók adása hosszútávon nem a jó megoldása
a betegségnek. Bár a szorongást és a rohamokat gyorsan és határozottan szüntetheti meg, hosszú távú kezelésre nem alkalmas. Amennyiben valakinek első rohama volt, vagy a rohamok nagyon ritkán ismétlődnek és közben panaszai nincsenek, használhatjuk ritkán, alkalmanként. Azonban akinek rohamai gyakoribbak, vagy a rohamok közötti szorongásos, fóbiás panaszok erősek, fenntartó benzodiazepin kezelés nem javasolt. A betegek előbb utóbb emelik a gyógyszeradagot és mivel a nyugtatótól nem gyógyulnak meg, a betegség krónikussá válik, amit nehezít a kialakult nyugtató függőség is. Klinikai gyakorlatban nem ritkán találkozunk csak nyugtatókra beállított beteggel, aki a pánikbetegségére és ezzel kapcsolatos szorongásokra rendkívül nagy adag nyugtatót szed. A tartós nyugtató szedés hátrányos hatásait nem kell részletezni.
A nyugtatók szerepe leginkább az antidepresszívumok mellett van, a terápia kezdeti szakában adhatjuk, és későbbiekben, a tünetek javulásával próbáljuk elhagyni, vagy minimalizálni őket.
A gyógyszeres terápia fő irányát az antidepresszívumok egy bizonyos csoportja jelenti. Az antidepresszívum szó használata nem fedi le jól a gyógyszer valós hatását, mert ezen szerek hatása dominánsan a szorongás válasz csökkentésében jelentkezik, és nem a hangulat javításában. Az elmúlt években nagyon sok új antidepresszívum került forgalomba, egymástól némileg eltérő hatásprofillal.
Pánikbetegségben legelterjedtebb az SSRI-k adása, melyeket a betegek döntően jól tolerálnak. Ezek a gyógyszerek az agyi serotonin működés regulációját szabályozzák. Megfelelően beállított antidepresszív kezelés mellett a pánikbeteg esetében nyugtatók adása nem szükséges.
Leggyakoribb kérdés a páciensek részéről a gyógyszerhez való hozzászokás. Az SSRI szerekhez nincsen olyan jellegű hozzászokás, mint a nyugtatókhoz, alkoholhoz, vagy kábítószerekhez. Az addiktív potenciáljuk elhanyagolhatóan kicsi. A kezelés során 10-14 nap alatt fokozatosan emeljük a gyógyszeradagot a terápiás szintre, és mikor később a pácienssel való közös megegyezés után annak elhagyásáról döntünk, akkor ismét 10-14 nap alatt fokozatosan csökkentjük le, és ebben az esetben semmilyen elvonási tünet nem jelentkezik.
Sokan azt tekintik hozzászokásnak, hogy a gyógyszer elhagyását követően a tünetek visszatérnek, de ez nem gyógyszer hozzászokás. Egyszerűen arról van szó, hogy a szer hatása alatt a tünetek enyhültek, és ha a páciens a gyógyszer adta tünetmentes időszakban nem foglalkozott azzal, hogy a szükséges változtatásokat az életében vagy önmagában meghozza, akkor gyógyszer kiürülése után a tünetek visszatérnek. Úgy lehetne megfogalmazni, hogy ha sem a környezetemet sem magamat nem változtattam meg, akkor ugyanazt az eredményt fogom kapni, miután a gyógyszer hatása megszűnt.
A SSRIknél fontos tudni, hogy a betegek 10 százaléka nem tudja szedni. Azok, akik egy bizonyos szerotonin receptor altípussal rendelkeznek, a szerotonerg szerek kellemetlen mellékhatásokat eredményeznek, szorongások fokozódását, nyugtalanságot. Ennek kiszűrése céljából a kezelés esetén rendkívül alacsony, klinikailag szinte hatástalan adagban kell a szedést kezdeni, mert az érzékeny esetek már kis adagnál kiszűrődnek. Ilyen estekben más típusú gyógyszerekre van szükség.
Meg kell említeni még egy gyógyszercsoportot, melyet a háziorvosi, kardiológusi gyakorlatban szoktak alkalmazni, ezek a bétablokkolók. Proxizmális szorongásban jelentkező tachikardiára, mely panasz a szorongások miatt gyakran a rohamok után tartósan fennmarad, ha más nem indokolja, bétablokkoló beállítása nem javasolt.
Tapasztalat szerint a hatékony gyógyszeres kezelés elhagyását követően a betegek egy részénél a tünetek visszatérnek. Ezekben az esetekben pszichoterápiás kezelés feltétlenül indokolt. Pánikbetegség generálta fóbiás tüneteket mint utazási, agora- vagy szociális fóbia szintén pszichoterápiás vezetéssel kell megszüntetni.
Fóbiák
Szorongásos kórképek
Jelentkezhetnek fóbiák anélkül, hogy kialakulásuk pánikbetegséghez kapcsolódna. Fóbiás félelem bármivel szemben kialakulhat. Leggyakrabbak a pánikbetegségnél leírt fóbia fajták, de léteznek körülírt fóbiás félelmek, melyek egy adott dologra, helyzetre vonatkoznak.
A fóbiákat abban az estben tarthatjuk betegségnek, amikor a fóbiás félelem következményei jelentősen befolyásolják az illető vagy környezete életét, többnyire súlyosan nehezítve azt.
Egy egér fóbia pl. bár igen gyakori, mégis igen ritkán jár ilyen súlyos következményekkel. De ha az illető az egér fóbiája miatt nem hajlandó idegen ismeretlen helyen tartózkodni, ha lakásán kívül máshol nem alszik pedig szükség lenne rá, ha évek óta nem megy a család nyaralni mert az édesanya egérfóbiája miatt erre nem hajlandó, akkor itt is szükség lehet kezelésre. A speciális fóbiák súlyos eseteinél a fóbia tárgya sokszor hordoz valami olyan jelentést ami a betegszámára más szorongást jelentő dologgal, tudatalatti félelemmel kapcsolódik, így itt a pszichoterápiás kezelés nagyon fontos.
Leggyakoribb fóbiák:
- szociális fóbia :más emberek előtt megjelenni, szerepelni. Szakmai sikereket nagymértékben gátolja, szociális kapcsolatokat beszűkíti
- agorafóbia: félelem a nyílt terekről, utcától, illetve olyan helyzetektől, ahonnan nehéz gyorsan biztonságos helyre elmenekülni. Tömegben sorban állni, zárt helyen tartózkodni ( üzletek, bolt s, lift, stb.) járművön utazni (közlekedési fóbia leginkább a tömegközlekedési eszközöket érinti)
- egyéb fóbiák: gyakorlatilag bármely helyzettel, tárgyal kapcsolatban kialakulhat fóbiás félelem. Néhány speciális fóbia pl. mikor valaki nem képes társaságban étkezni, mikor attól fél, hogy vizeletét nem képes visszatartani ha nincsen közelben WC, nem mer fürdőkádban fürdeni, fertőzésektől való fóbia.
Kényszerek
Szorongásos kórképek
Egészséges kényszerek nélkül az életünk nem működne rendezetten, nem lennénk képesek munkahelyi vagy más szociális helyzethez alkalmazkodni. A kényszer felfogható úgy is, mint egy normális késztetés a minket körül vevő dolgoknak, a minket érő eseményeknek a rendezésére, kontroll alatt tartására. Ennek a késztetésnek az ereje személyenként nagyon eltérő lehet. Ideális esetben a szükséges mértékű kényszer hatékonyságot eredményez, ügyeinket kézben tartjuk, környezetünkben optimális rendezettséget érhetünk el. Fokozott kényszer esetén megjelenik egy fokozott késztetés a körülmények kontrollálására. Ez a kényszer fokozódásával átvált egy olyan működésbe, amikor már nem segíti, hanem rontja a teljesítményt, akadályozza az életet. A kényszer vonatkozhat látszólag értelmes, és nyilvánvalóan értelmetlen, sokszor egészen abszurd dolgokra. Értelmes dolgokra vonatkozó mégis túlzó kényszerre példa a rendmánia. A rend jó dolog, de mikor minden ennek rendelődik alá és más fontos dolgokban akadállyá válik, akkor már túlzottnak vehetjük. Van aki a munkájában kényszeres. Ez is szükséges mértékben segíti a hatékonyságot, de egy szint után annyi energiát köt le, hogy csökken a teljesítmény, a kontroll már öncélúvá válik.
Valószínűleg, nem lehet meghatározni az optimálisan szükséges kényszert, mert elég széles az a tartomány, ahol még mindenki jól érezheti magát és a környezete sem szenved tőle. A nagyon rendetlen és a pedáns rendszerető is abban a tartományban van, ami normálisnak nevezhető.
A kényszert kórosnak akkor mondjuk, mikor jelentősen befolyásolja az életminőséget. Ha a tisztálkodási vagy ellenőrzési kényszer olyan sok időt igényel,hogy nem képes bemenni a munkahelyére vagy más feladatának nem tud eleget tenni. Vagy ha a meg akadályozzák a kényszer elvégzésében, akkor extrém feszültség, adott esetben dühroham jelentkezik. Mondjuk ellenőrzési kényszer esetén, ha megakadályozzák az illetőt, hogy ismételten ellenőrizze a lakást (gáz, villany, vasaló, víz, stb.) tartós szorongás, feszültség, nyugtalanság lép fel, agresszívvé, indulatossá válik.
Nem csak cselekedetekben megnyilvánuló kényszerek vannak, hanem gondolatokban jelentkezők is. Ebben az esetben leggyakrabban olyan szorongást keltő gondolatok vannak jelen a tudatban, amik ijesztőek, az illető számára is elfogadhatatlanok. Ilyen pl. az a gyakori kényszergondolat, hogy ártson másoknak (gyakran családtagra, szülőkre, saját gyermekre vonatkozóan). De van, amikor a kényszer gondolatnak az a tartalma, hogy bizonyos helyzetben el fog követni egy kínos cselekedetet. Ismert a hezitálási kényszer, mikor a beteg nem tud döntést hozni és ez olyan mértékű, hogy adott esetben percekig vagy akár tovább is ledermedve áll egy helyben miközben banális mindennapi dolgokban kell döntést hozni. Létezik kényszer, mikor egy, vagy több rémületet keltő, szörnyű képet lát maga előtt a beteg, melytől nem tud megszabadulni.
A gondolati kényszerek lényege, hogy a beteg nem tud tőlük megszabadulni, akarata ellenére folyamatosan a tudatába törnek és megakadályozzák, hogy figyelmét másra, munkájára, vagy a mindennapi élet dolgaira tudja fókuszálni. Tartalmuk rendszerint félelmet keltő, ezért jelentős szorongást okozhatnak.
Kezelés
Súlyosabb esetekben szerotonin rendszerre ható gyógyszerek adása feltétlenül indokolt. Gyógyszer nélkül a súlyosabb tünetek szívósan, a pszichoterápiával dacolva tartósan fennállnak.
Pszichoterápiás módszerek közül a leggyakrabban alkalmazott módszerek a viselkedés, kognitív, vagy a dinamikus terápia.
Kényszer és a fóbiás betegségek esetében is igaz, hogy a legjobb eredményt a gyógyszeres és pszichoterápiás kezelések kombinációja jelenti.
Alvászavar
Valódi népbetegségnek mondható, időszakosan vagy elhúzódóan nagyon sok embernek okoz enyhébb vagy súlyos problémát. Az alvászavar társulhat más betegségek mellé, és járhat önmagában.
Ritkábban belgyógyászati vagy neurológiai betegség okozza, leggyakrabban azonban pszichés probléma áll a hátterében. Az alvás nagyon érzékeny mutatója a lelki állapotnak, pszichés stressz esetén gyakran első tünetként jelentkezik. Ilyenkor a feszültségen kívül komolyabb depresszív tünetek vagy szorongásos panaszok még nincsenek, de az alvás minősége már romlik. Ritkább a primer alvászavar, mikor valóban nem mutatható ki pszichés feszültség, ami a zavart okozná.
Az alvászavarral küszködők egy jelentős részénél jól megfogható az a feszültség forrás ami az alvászavar hátterében áll. Feszült munkakörülmények, egzisztenciális problémák, családi konfliktus, magány, egyedüllét, és más hosszútávon fennálló feszültségforrások mutathatók ki leggyakrabban a háttérben. Előfordul, hogy a panasz mögött meghúzódó ok nem tudatos az egyén számára, ilyenkor közös pszichoterápiás munkára van szükség ennek felderítéséhez.
A gondot az jelenti, hogy a probléma tudatosítása legritkábban jelenti az alvászavar megszűnését. Gyakran rövidtávon nincsen lehetőség az ok megszüntetésére, ilyenkor az alvászavarban szenvedő, ha az alvás hiánya már életminőséget befolyásoló tényezővé válik, altatót, nyugtatót szed.
Az alvászavar kínzó betegség. Egy önrontó kör alakul ki, amennyiben stressz, szorongás, depresszív hangulat, stb. által kiváltott alvászavar tovább fokozza az őt kiváltó tüneteket, vagyis az alvászavarral küszködő még feszültebb, irritáltabb lesz, teljesítménye csökken.
Jellegzetessége az alvászavarnak, hogy az este közeledtével a korábbi alvás kudarcok miatt erősődő feszültség, félelem alakul ki az elalvással kapcsolatban, így mikor az alvás idő közeledik, a feszültség és idegesség egyre fokozódik, ami tovább csökkenti az elalvás esélyeit.
Leggyakoribb alvászavar-profilok
- lefekvést követően nehezen alszik el, néha órákig nem tud elaludni.
- lefekvést követően hamar elalszik, de 1-2 óra múlva felébred, és nem tud visszaaludni
- hamar elalszik, de hajnalban, 4-6 óra alvás után felébred, és már nem tud visszaaludni
- az alvás végig zavart, folyamatos ébredések és visszaalvások követik egymást
- hiába alszik látszólag mélyen és időben is eleget, fáradtan és kimerülten ébred
Néhány tanács amit ajánlott megfogadni
- Tilos alvás előtt aludni. Ez annyit jelent, hogy sokan este a tv. vagy könyv mellett elbóbiskolnak, majd felébrednek, és utána mennek aludni Ez az egyik legsúlyosabb hiba amit egy alvásproblémával küszködő elkövethet.
- A délutáni nagyobb alvás is rontja bizonyos esetekben az éjszakai alvás minőségét
- Az alkohol hatása ellentmondásos. Legtöbbször nem javítja, hanem rontja az alvás minőségét.
- Érdemes először gyógynövény tartalmú szereket megpróbálni, az esetek egy részében ezek is segítenek.
- Ha valaki altatót szed akkor azt csak akkor vegye be, ha már minden teendővel végzett, és rögtön a bevételt követően 15 percen belül aludni megy.
- Este az altató bevételét halasszuk minél későbbre
- Az altatók használata hosszú távon tovább rontja az alvást, és a hozzászokás miatt a dózis emelése lehet szükséges.
- Altatókat lehetőleg csak alkalmilag, huzamosabban legfeljebb néhány napig használjunk. Ha az alvás nem rendeződik inkább forduljunk szakemberhez, a tartós altatóhasználat rendkívül káros.
- Ha évek óta használunk egy altatót, érdeklődjünk újabbak felől. A régi altatók, nyugtatók (pl. Eunoctin, Seduxen) felezési ideje rendkívül hosszú, ezért hatásukat másnap napközben is kifejtik.
- Ha a kezdetben hatásos kis adag altató már nem elég, ne emeljük a dózist!! Ez az a határ, amit nem szabad átlépni, mindenképpen forduljunk pszichiáter szakemberhez.
Az altató tartós szedésének két veszélye van. Az egyik, hogy az alvás minősége tovább romlik és tartós használat esetén egyre kisebb lesz az esély, hogy rendeződjön. A másik, hogy az esetek egy jelentős részében a szervezet hozzászokik a szerhez és a kezdetben hatékony mennyiség már nem lesz elég, dózisemeléssel lehet elérni a kellő hatást. Ez az, amit mindenképpen el kell kerülni.
Az alvászavar kezelése
Értelemszerű, hogy az első lépés az alvás zavart kiváltó problémát kell megszüntetni. A zavar hátterében az esetek döntő részben szorongás feszültség áll, vagyis a szorongást kiváltó okokat kellene megszüntetni. Szükség lehet életmód váltásra, egy pszichés trauma feldolgozására, családi, kapcsolati vagy munkahelyi problémák megoldására. A valóságban az alvászavar mögött meghúzódó feszültség forrást azok jellege miatt nehéz rövidtávon megszüntetni. Munkahelyi problémák, kapcsolati zavarok, egzisztenciális vagy más problémák megszüntetése érthető okokból nem mindig rendezhetőek.
A gyógyszeres kezelés célja, hogy a legkevesebb mellékhatással rendelkező gyógyszer kerüljön alkalmazásra. Amennyiben altató kerül alkalmazásra fontos, hogy kerüljük a hosszú felezési idővel rendelkező altatókat, továbbá olyanokat válasszunk, melyeknek a hatása közelít a fiziológiai alváshoz.
Az alvászavarok kezelésében kiemelkedő szerepet játszanak azok az antidepresszívumok, melyek álmosító hatással rendelkeznek. Az antidepresszívumok központi hatása a hangulati élet javítása, de ezen túlmenően jelentős különbségekkel rendelkeznek. Ilyen különbség, hogy vannak olyan antidepresszívumok melyek álmosítanak és az alvást javítják, és vannak melyek inkább élénkítenek, adott esetben rontják az alvást.
A szabályos kezelés alapja, hogy amennyiben az alvás csak tartós altatószedésével rendezhető, keressünk inkább más gyógyszercsoportot. Az altatók nagy hátránya, hogy hozzászokást okozhat, és később nélkülük az alvás páciensek számára sokszor szinte lehetetlenné válik. Az antidepresszívumok álmosító hatások mellett az alvászavar mögött meghúzódó szorongásos problémát is enyhítik, hozzászokást nem okoznak, elhagyásuk lényegesen könnyebb mint az altató-nyugtatóké.
Dr. Barth Ákosról
Szakmai adatok
Orvosi diploma: 1991, Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetem.
Szakvizsgák: Pszichiátria, Igazságügyi Elmeorvostan
Pszichiátria
1992-től az Országos Pszichiátriai Intézetben annak bezárásáig, tizenhat évig dolgoztam. Az intézeten belül kilenc évig a Völgy utcai Pszichoterápiás osztály munkatársa voltam, majd 2001-ben a HIETE pszichiátriai tanszékére kerültem, ahol a pszichiátriai munka mellett oktatóként a szakorvos képzésben és orvos-továbbképzésben vettem részt. Az osztály kiemelt profilja a szorongásos-depresszív kórképek voltak, az osztályos részleg mellett pszichoterápiás és pánik-ambulanaciát működtettünk.
Az OPNI bezárását követően 2007-től a Nyírő Gyula kórházban dolgoztam, majd 2012 óta pánik betegséggel foglalkozó ambulancián dolgozom.
Terület: szorongásos-depresszív kórképek, alvászavar, személyiségzavar
Igazságügyi Pszichiátria
2004-ben megszerzett igazságügyi pszichiátria szakvizsga után 2005-ben Igazságügyi Minisztérium felvett az igazságügyi szakértők listájára, azóta nyomozószervek, bíróságok és magán felkérők számára dolgozom, mint igazságügyi pszichiáter szakértő, büntető ill. polgári ügyekben.
Tréning
CHAMP (Change Management Project) tréner
Trénerképzés: PriceWaterhouseCoopers változás management tréningje, a British KnowHow Fund Szervezésében.